I lose

Rákerestem magamra a gúgliban. A dolog jó oldala az, hogy a képkeresőben ott vagyok az első lapon, amint a lakhelyemhez közeli pizzériában ülök nagyon elegánsan és sármosan a nagyszüleim házassági évfordulóján. A dolog rossz oldala pedig az, hogy a Chelsea Football Club logója két sorral fölöttem szerepel a ranglistán, szintén Daniel Marton néven. Ez azért kegyetlenül sárba tiporta az önérzetemet. Bízom benne, hogy mindenki egyet ért velem abban, hogy az arcképünket egy sportegyesület logójával helyettesíteni kibaszottul ostoba és szánalomra méltó dolog. És ez az ember a Google szerint többet tett le az asztalra, mint én. Ennyire jelentéktelen vagyok.

Ennél már csak az a szánalmasabb, amikor ruhamárka logójával helyettesítjük a képünket. Természetesen még ez is holtversenyben van a nagymagyarországgal, de azért az egyéniségünket éppen az individualizmus nevében teljes mértékben letagadni, az valami. Korunk egyik olyan paradoxonja ez, amiről már nagyon sokat írtak nálam sokkal okosabb emberek, ezért én most nem is írok róla többet. Majd ha én is okos ember leszek...

Öröm az ürömben, hogy a "Marton Dániel" névre rákeresve viszont negyedik helyen jelenik meg a régebbi magyar nyelvű blogom, aminek egyébként tényleg volt egy több, mint 5 azaz öt emberből álló olvasótábora. (Ez az új blogomról nem mondható el.) A második helyen egy Marton Dániel nevű őrmester szerepel, aki a Honvéd Dream Team tagja. Nemtom, mi az, de ha érdekelne, akkor valószínűleg rákeresnék. Mivel ezt nem tettem meg, így jogosan feltételezhetjük, hogy nem érdekel.

Ezek a dolgok egyre inkább arra sarkallnak, hogy Zeev Silberstein-re változtassam a nevemet. Arra rákerestem és nem talált ilyen nevet a gúgli, úgyhogy ez egy tuti tipp. (Ha ezek után megtalálok valakit Zeev Silberstein néven, azt lehekkelem az internetről.)