Enemy of the enemy

Metakrtitikus gondolatok egy Észak-Koreát védelmező íráshoz

Időnként nem egészen értem, hogy Észak-Korea "rendszerkritikus" barátainak konkrétan melyik rendszerrel van oly nagy bajuk. Nem mintha bárkitől is el akarnám vitatni a rendszerellenesség nemes bélyegét, hiszen magam is rohadtul utálom, mikor egyes ilyetén beállítottságú kritikusok "liberális demokratának" próbálnak beállítani, de azt azért látni kell, hogy a két hivatalosan szembenálló rendszer valójában nagyon is jól megvan egymással: Észak-Koreánál jobb ellenségképet keresve sem találhatna magának a nyugati jobboldal, míg ugyanez elmondható az amerikai neokonzervatívokra a Kedves Vezető szemszögéből. A két dudás egyelőre nagyon is jól megfér egy csárdában, sőt mi több: szükségük van egymásra! Kiegészítik egymást, mint a yin és a yang.

Az már más kérdés, hogy az apjánál sajnos sokkal kevésbé karizmatikus Kim Dzsong-ün mennyire fogja tettlegességig fokozni az általa újabban csúcsra járatott háborús hisztériát, hogy a tökösségét udvara és népe szemében, valamint a karakteréből egyelőre minduntalan bohócot csináló nemzetközi közvélemény szemében egyaránt bizonyítsa. A helyzet tehát valóban nem egyszerű, ámbár korántsem a két rendszer viszonyához, hanem az ifjú trónörökös személyiségéhez és annak reputációjához van köze. Amúgy természetesen értem, hogy az ország híveinek melyik rendszerrel van bajuk, csak a vicc kedvéért tettem úgy, mintha nem érteném.

Azt viszont már nem a vicc kedvéért kérdem, hogy miért kell európai kommunistáknak egy minden ízében fasiszta rendszert pártolni és védelmezni? Talán az nem tudja megvédeni magát a másfélmilliós hadseregével és tucatnyi atombombájával? Vagy talán azért, hogy minket is fasisztának nevezhessenek, hogy aztán ringbe szállhassunk a Jobbikkal a "radikális" szavazatokért?

Most kivételesen nem arról szeretnék prédikálni, hogy eleve Sztálin is egy fasiszta volt, akit a kommunizmus elleni mélységes gyűlöletük dacára maguk az őseredeti fasiszták (i.e. Hitler és Mussolini) tartottak közülük valónak, hiszen a sztálini fasizmus kétségtelenül sokkal kevésbé volt paranoiás és idegengyűlölő, mint az észak-koreai. Nem is azon állításnál szeretnék leragadni, hogy Észak-Korea sosem fenyegette támadással azt Dél-Koreát, amelyet egyedül 2010-ben kétszer is konkrétan megtámadott, több tucatnyi halálos áldozatot követelve. Az a feltételezés, hogy a támadásokat a "déli rezsim" provokálta - amely rezsim egyébként a Sunshine Policy jegyében még az északi rendszert szóban bíráló menekülteket is hermetikusan elzárja a mainstream médiától - finoman szólva meglehetősen abszurd. Egyébként pedig amióta az ország létezik, azóta mást se csinál, mint támadással fenyegeti déli szomszédját. Ezt letagadni több, mint tévedés. Ha eselteg a "támadás" helyett atomtámadást akart írni a szerző, úgy természetesen kevésbé sántít a dolog, hiszen végül is mégsem elpusztítani akarják a délieket, hanem felszabadítani. Hogy e felszabadítás B-tervében szerepel-e a gonosz jenkik által véglegesen elkorcsosított területek atombombával való megtisztítása, ezt már én sem tudhatom.

De ne is arról a képtelen ad hoc hipotézisről beszéljünk, hogy egy atomerőmű lekapcsolása okozta volna az országban az éhínséget. Habár én sose láttam még atommeghajtású traktort, sem pedig plutóniumból készített műtrágyát, de ez nyílván az én műszaki műveletlenségemnek és az imperialista propagandának köszönhető. Azt már tényleg csak mellékesen jegyzem meg, hogy Kubában nem építettek atomerőművet, ennek ellenére mégis sikerült megszűntetniük a 90-es években tomboló éhezést. Észak-Koreában építettek és ehhez képest nem sikerült.

Na, de ha ezekről nem, akkor végső soron miről is van szó? Hát arról, kérem alássan, hogy a rezsim jelenleg már a sztálinizmust sem vallja magáénak. Bizony ám, hogy nem! Változnak az idők. Napjainkban már ennek a minden ízében perverz és groteszk eszmerendszernek is csak az "anti-imperialista" fejezeteit nyomják külföldre, elsősorban az európai sztálinistáknak, de belföldre már ezt sem. Példának okáért tessék csak megnézni, hogy a 'kommunizmus' szó hányszor szerepel az állítólag népi és demokratikus köztársaság alkotmányában? Segítek: egyszer sem! De le merném fogadni, hogy a legújabb plakátokon és propagandafilmekben sem szerepel akár a szó, akár az eszme. Az egész valahogy eltűnt az ország köztudatából, mintha bizony soha nem is lett volna benne.

A sztálinizmus legalább a szavak szintjén humanisztikus és felszabadító volt, továbbá Európa és Amerika népeit sem tekintette alsóbbrendűnek. Észak-Koreában ez már sajnos nincs így. Ebben az országban már kizárólag a legvadabb náci lózungokat is alulmúló etnikai sovinizmus van. Az amerikai nép már régesrég nem a kapitalizmus igáját nyögő és alapvetően jobb sorsra érdemes embercsoport az ő szemükben, hanem a szó legszorosabb értelmében Untermensch, amelyet legjobb volna az egész föld színéről kiirtani. Na, de nem ám csak a dagadt hamburgerzabáló jenkiket, hanem még az általuk betűről betűre lemásolt militarista sovinizmust eredetileg előállító japánokat is, de még a legfőbb szövetségesüknek számító kínaiakat is alsóbbrendű fajnak tekintik. A Kínába leginkább diplomáciai szolgálatra kiküldött nőket hazatérésük után azonnal terhességi tesztnek vetik alá, hogy aztán pozitív eredmény esetén abortálják a magzatot. A sztálini Szovjetunióban ilyesmi sosem fordult elő. Ott még a rezsim legsötétebb éveiben is tárt karokkal várták a kapitalizmusban csalódott amerikai bevándorlókat. Igaz, hogy a legtöbbjük aztán munkatáborban végezte, de ez már egy másik történet...

Szerény személyes véleményem szerint kategorikusan bele kellett volna írni a Népi Front alapszabályába, hogy nem szeretjük és semmilyen formában nem támogatjuk Észak-Koreát, sem pedig Szíriát és Iránt. Ez a három ország ugyanis nem holmi anti-imperialista tábor, hanem a történelem szemétdombja. Itt gyorsan leszögezném, még mielőtt az "anti-imperializmus" daliás és tiszta tekintetű élharcosai feljajdulnának, hogy természetesen nem az illető országok népére, hanem azok politikai rendszerére gondolok. Ha valóban anti-imperialistának próbáljuk ezeket a rendszereket beállítani, az minden jóérzésű emberből az imperialisták iránti rokonszenvet csikarja ki annak ellenére, hogy az imperialisták valójában korántsem rokonszenvesek. Kérdezzük csak meg a görögöket! Egyszóval lehet és kell is az Egyesült Államok neo-imperialista kardcsörtetése ellen aktívan fellépni, hiszen az ellenségem ellensége nem feltétlenül a barátom. Ez az életnek egy olyan törvénye, amit a sztálinisták és a neokonzervatívok láthatólag egyaránt képtelenek fölfogni...

Hivatkozások:

A Cheonan hadihajó elsüllyesztése

Tüzérségi támadás a Yeonpyeong-sziget ellen

The Cleanest Race: How North Koreans See Themselves and Why it Matters

Christopher Hitchens újságcikke