Nehéz ügy, amikor az ember egyik barátjáról kiderül, hogy fideszes. Régen is nehéz volt, de most még nehezebb. Azt gondolom, ma már elmúlt az az idő, amikor még hidakat lehetett építeni és árkokat tömködni. Mostanában legfeljebb csáklyás létrákat érdemes építeni és ágyúkat tömködni.
Elmúlt az az idő, amikor még egy erőteljesebb Fidesz-kritika után az ember látni vélhette Andrej Zsdanov szellemét előbújni a palackból... (Vagyis éppenhogy most van az az idő, amikor konkrétan előbújik, csak épp a másik oldalon.)
Elmúlt az az idő, amikor még elhallgatni való magánvéleménynek számított, hogy a Fidesz mekkora egy ótvarosan bűzlő, nagy rakás szar. Persze, tudjuk, a világsajtónak minden egyes újságíróját egy nagy pultról vezérlik a Bilderberg szállodában. Még az amúgy masszívan anti-kapitalista Slavoj Zizek és a zöldbalos Cohn-Bendit is nyílván az IMF-től, meg a Gyurcsánytól kapja az ukázt. Az utóbbi már csak azért is, mert zsidó. Az előbbi pedig marxista, tehát büdös komcsi - még akkor is, ha amúgy a "létező szocializmus" leghangosabb kritikusa. A világ ilyen egyszerű: a jók mi vagyunk, és mindenki, aki kritizál minket, vagy csak nem értjük, amit mond, az pedig a rossz.
Ez a barátom mondjuk, még nem ezen a szinten nyomja. Igazából nem tudom egész pontosan, hogy milyen szinten nyomja, mert egy másik barátom mesélte el, hogy mit mondott. De még ez is elég volt ahhoz, hogy a gyomrom felforduljon.
Ő ugyanis állítólag azt mondta, hogy konkrétan a gazdaságpolitika az, ami miatt a Nemzeti Ügyek Kormányát szeretni érdemes! A többi, az tényleg szar, na de a gazdaság, az aztán király!
Elképzeltem, hogy bezárnak egy szobába, és addig ki nem engednek, amíg nem mondok valami pozitívumot a Fideszről. Hamarabb távoztam volna természetes halál okán, százhúsz évesen, mint hogy eszembe jusson a gazdaságpolitika. Elsőre nem is értettem. Egyszerűen nem jött, hogy elhigyjem, valaki ennyire hülye legyen.
Az a baj, hogy a Fidesznek a gazdaságpolitikája egyrészt olyan szinten népellenes, hogy ahhoz képest Pinochet tábornok egy megrögzött szociáldemokrata volt, másrészt pedig még neoliberális szempontból is oly mértékben dilettáns és pocsék, hogy attól belelkesülni még rosszabb, mintha éppenséggel a szentkoronára állna fel az ember fasza. Ma már csak a tőről metszett reakciós vadbarmok, és azok közül is csak a gazdagabbak vélik úgy, hogy a Fideszt a gazdaságpolitikája miatt érdemes szeretni. Régebben azért mondták többen, mert a Bokros-csomag termését ők tudták lekaszálni. Mostanra már a síkhülye számára nyilvánvalóvá vált, hogy még a hatéves gyereke is többet ért a közgazdaságtanhoz, mint a Matolcsy.
Aztán végül hirtelen mégis eszembe jutott valami: a szabadságharc! A hősies és vakmerő gazdasági szabadságharc, amelynek megvívásáért majd a történelem fogja lángeszű vezetőinket feloldozni. Erről a barátomról előzőleg már tudtam, hogy az amerikai neoliberális vonalat nem szereti, mert még a közelmúltban is lelkesen dícsérte Chávez elnököt, amiért az beszólt az Usának. Az, hogy a magyar nép közben sokkal jobban beszopja, mint hogyha nem lenne szabadságharc, úgy tűnik, nem nagyon érdekli. Vagy talán mégis érdekli, csak éppen úgy gondolja, hogy ez a harc annyira nagyszerű és fasza, hogy azért minden faszt érdemes beszopni.
Talán olvasott valami szart a neten. Valami Kádár-rendszerből megörökölt főiskolai üzemgazdaságtan-tanár megírta neki a tutifrankót a halszálkás VOR-öltönyében, inge alatt oldschool atlétával. Hogy a nyugati világ mekkora válságban van, tehát el kell tőlük szakadni, és a megújulás keletről jön, merthogy őnekik a "túlzott demokrácia" hiánya nagyobb mozgásteret ad, vagyis ők lesznek a válság nyertesei. Mindezt jó nagy logikai bakugrással, hangzatos globalizációs közhelyekkel és a kontextusból lazán kiragadott hivatkozásokkal.
És ez a legundorítóbb. Inkább hinni egy seggnyaló, köpönyegforgató ex-kádárista zombinak, mint azon egyszerű és síkprimitív tényeknek, hogy egyrészt egykulcsos adó van, ami kurvára nem pörgette föl a gazdaságot, csak a gazdagságot, és vele együtt a szegénységet, másrészt a munkaügyi törvény a főnököt védi a munkással szemben, harmadrészt a válságadókat csontig beszopta a lakosság, negyedrészt et cetera.
Orbán Viktor nem más, mint egy huszonegyedik századi Ceausescu. A különbségek pusztán a kontextusból adódnak. A nagy conducator az egész nyugati világnak bekanalazta az arcába, hogy ő a Szovjetuniótól mennyire független, mennyire unortodox, miközben otthon a legdurvább, éppenséggel kurvára ortodox sztálinista politikát művelte. Háborút viselt az államadósság ellen, miközben országában de facto éhen haltak az emberek.
Orbán a sötét bunkó nacionalista nyárspolgár szavazóinak, meg Kínának és Szaúd-Arábiának kanalazza be, hogy mekkora vagány szabadságharcos, miközben belföldön éppen a legdurvább neoliberális fehérterrort vezeti be. A szabadságharc pedig olyan jól sikerül, hogy a végén visszasunnyogunk az IMF-hez, hogy azok feltöröljék velünk a padlót egy új megállapodás feltételeivel. Talán mondjuk, nem kellett volna az ország saját valutájával shortolni. Meg mondjuk, nem azon kéne siránkozni, hogy nem özönlik befelé a külföldi tőke, miután az unortodox betyárkodásunkkal pont őnekik tettünk először keresztbe. Meg még sok minden mást nem kellett volna.
Ceausescunak legalább a deklarált célt sikerült elérnie...
Elmúlt az az idő, amikor még egy erőteljesebb Fidesz-kritika után az ember látni vélhette Andrej Zsdanov szellemét előbújni a palackból... (Vagyis éppenhogy most van az az idő, amikor konkrétan előbújik, csak épp a másik oldalon.)
Elmúlt az az idő, amikor még elhallgatni való magánvéleménynek számított, hogy a Fidesz mekkora egy ótvarosan bűzlő, nagy rakás szar. Persze, tudjuk, a világsajtónak minden egyes újságíróját egy nagy pultról vezérlik a Bilderberg szállodában. Még az amúgy masszívan anti-kapitalista Slavoj Zizek és a zöldbalos Cohn-Bendit is nyílván az IMF-től, meg a Gyurcsánytól kapja az ukázt. Az utóbbi már csak azért is, mert zsidó. Az előbbi pedig marxista, tehát büdös komcsi - még akkor is, ha amúgy a "létező szocializmus" leghangosabb kritikusa. A világ ilyen egyszerű: a jók mi vagyunk, és mindenki, aki kritizál minket, vagy csak nem értjük, amit mond, az pedig a rossz.
Ez a barátom mondjuk, még nem ezen a szinten nyomja. Igazából nem tudom egész pontosan, hogy milyen szinten nyomja, mert egy másik barátom mesélte el, hogy mit mondott. De még ez is elég volt ahhoz, hogy a gyomrom felforduljon.
Ő ugyanis állítólag azt mondta, hogy konkrétan a gazdaságpolitika az, ami miatt a Nemzeti Ügyek Kormányát szeretni érdemes! A többi, az tényleg szar, na de a gazdaság, az aztán király!
Elképzeltem, hogy bezárnak egy szobába, és addig ki nem engednek, amíg nem mondok valami pozitívumot a Fideszről. Hamarabb távoztam volna természetes halál okán, százhúsz évesen, mint hogy eszembe jusson a gazdaságpolitika. Elsőre nem is értettem. Egyszerűen nem jött, hogy elhigyjem, valaki ennyire hülye legyen.
Az a baj, hogy a Fidesznek a gazdaságpolitikája egyrészt olyan szinten népellenes, hogy ahhoz képest Pinochet tábornok egy megrögzött szociáldemokrata volt, másrészt pedig még neoliberális szempontból is oly mértékben dilettáns és pocsék, hogy attól belelkesülni még rosszabb, mintha éppenséggel a szentkoronára állna fel az ember fasza. Ma már csak a tőről metszett reakciós vadbarmok, és azok közül is csak a gazdagabbak vélik úgy, hogy a Fideszt a gazdaságpolitikája miatt érdemes szeretni. Régebben azért mondták többen, mert a Bokros-csomag termését ők tudták lekaszálni. Mostanra már a síkhülye számára nyilvánvalóvá vált, hogy még a hatéves gyereke is többet ért a közgazdaságtanhoz, mint a Matolcsy.
Aztán végül hirtelen mégis eszembe jutott valami: a szabadságharc! A hősies és vakmerő gazdasági szabadságharc, amelynek megvívásáért majd a történelem fogja lángeszű vezetőinket feloldozni. Erről a barátomról előzőleg már tudtam, hogy az amerikai neoliberális vonalat nem szereti, mert még a közelmúltban is lelkesen dícsérte Chávez elnököt, amiért az beszólt az Usának. Az, hogy a magyar nép közben sokkal jobban beszopja, mint hogyha nem lenne szabadságharc, úgy tűnik, nem nagyon érdekli. Vagy talán mégis érdekli, csak éppen úgy gondolja, hogy ez a harc annyira nagyszerű és fasza, hogy azért minden faszt érdemes beszopni.
Talán olvasott valami szart a neten. Valami Kádár-rendszerből megörökölt főiskolai üzemgazdaságtan-tanár megírta neki a tutifrankót a halszálkás VOR-öltönyében, inge alatt oldschool atlétával. Hogy a nyugati világ mekkora válságban van, tehát el kell tőlük szakadni, és a megújulás keletről jön, merthogy őnekik a "túlzott demokrácia" hiánya nagyobb mozgásteret ad, vagyis ők lesznek a válság nyertesei. Mindezt jó nagy logikai bakugrással, hangzatos globalizációs közhelyekkel és a kontextusból lazán kiragadott hivatkozásokkal.
És ez a legundorítóbb. Inkább hinni egy seggnyaló, köpönyegforgató ex-kádárista zombinak, mint azon egyszerű és síkprimitív tényeknek, hogy egyrészt egykulcsos adó van, ami kurvára nem pörgette föl a gazdaságot, csak a gazdagságot, és vele együtt a szegénységet, másrészt a munkaügyi törvény a főnököt védi a munkással szemben, harmadrészt a válságadókat csontig beszopta a lakosság, negyedrészt et cetera.
Orbán Viktor nem más, mint egy huszonegyedik századi Ceausescu. A különbségek pusztán a kontextusból adódnak. A nagy conducator az egész nyugati világnak bekanalazta az arcába, hogy ő a Szovjetuniótól mennyire független, mennyire unortodox, miközben otthon a legdurvább, éppenséggel kurvára ortodox sztálinista politikát művelte. Háborút viselt az államadósság ellen, miközben országában de facto éhen haltak az emberek.
Orbán a sötét bunkó nacionalista nyárspolgár szavazóinak, meg Kínának és Szaúd-Arábiának kanalazza be, hogy mekkora vagány szabadságharcos, miközben belföldön éppen a legdurvább neoliberális fehérterrort vezeti be. A szabadságharc pedig olyan jól sikerül, hogy a végén visszasunnyogunk az IMF-hez, hogy azok feltöröljék velünk a padlót egy új megállapodás feltételeivel. Talán mondjuk, nem kellett volna az ország saját valutájával shortolni. Meg mondjuk, nem azon kéne siránkozni, hogy nem özönlik befelé a külföldi tőke, miután az unortodox betyárkodásunkkal pont őnekik tettünk először keresztbe. Meg még sok minden mást nem kellett volna.
Ceausescunak legalább a deklarált célt sikerült elérnie...
No comments:
Post a Comment