Anyám sokadszorra kérdezte meg tőlem, hogy mi az a Twitter. Mert hogy egyre több netes cikkben olvassa ezt a nevet. És én egyszer sem tudtam neki szakszerűen válaszolni. Tudom a szakszerű nevét a dolognak, tehát hogy "mikroblogging", és láttam már twitteres oldalakat is, tehát el tudtam volna mondani, hogy a Twitter az egy olyan webszolgáltatás, amivel egészen rövid és többnyire semmitmondó kis szösszeneteket posztolhatunk képpel, videóval, linkekkel, meg a faszom tudja, még mivel...
Hát éppen ez az! Kezdem azt érezni, hogy le vagyok maradva. Még most sem értem, hogy a Twitterben mi olyan gecinagy truváj! Például hogy a 2009-es moldovai lázadásokat miért nevezik folyton Twitter-forradalomnak. (Most megnéztem a Wikipédián és az iráni lázadásokat is így nevezik.) Akármelyik blogszolgáltatónál tudok rövid bejegyzéseket írni és többnyire mindent belenyomhatok, amit a HTML és a JavaScript elbír. Némelyikben talán még PHP értelmező is van. Nem tudom. Meg feliratkozni is tudok másoknak a blogjára. Meg a feliratkozott blogok legfrissebb bejegyzéseit belinkelni. Mindent...
Valószínűleg a Twitterben az a truváj, hogy az tényleg a szociális mikroblogolásra van optimalizálva, hogy még totálisan lamer felhasználó is azonnal tudjon benne szubszkrájbolni, belinkelni, riposztolni, csoportosulni, meg mittudomén. Ezeket egyébként a Facebookon is lehet, de ott mindig be kell jelentkezned, hogy megnézhesd a tartalmakat. A Twitteren nem kell. Meg biztos a júzerinterfész is sokkal szexisebb, mint mondjuk, a Blogspoton. Meg hát az, hogy mobilon is elég könnyen lehet tweetelni, ez azért sokat nyom a latba... Na, jó! Talán mégsem vagyok annyira lemaradva. Habár e-mailt is lehet mobilról küldeni, és a legtöbb blogszolgáltatóra lehet emailben posztolni. Viszont a Twitter, az valószínűleg erre is nagyon rá van optimalizálva, hiszen ez neki a fő profilja.
Magát a jelenséget egyébként érteni vélem, vagyis hogy az emberek egyre több adatot akarnak feltölteni magukról a netre. Legszélsősébesebb példája ennek a lifecasting, amikor minden nap töltesz föl magadról hosszú videókat a netre. Van, akinek a ruházatába van építve a felvevő, és folyamatosan streamel. Erre is vannak már specializálódó oldalak, amit mondjuk, szintén nem értek, mert hát a YouTube-nak is kezdettől fogva az a szlogenje, hogy "broadcast yourself".
Az a vicces, hogy nyugaton már kifejezetten plázacicának kinéző hölgyek promotálják magukat geek istennőként. Mi meg közben jókat nevetünk a szőke nős vicceken. Lehet, hogy nemsokára már nem is az MTV-s celebek személyisége és társadalmi státusza, hanem mondjuk, a JavaScript lesz a legjobb csajozós beszédtéma. Az lesz majd a sex appeal.
Legyen így :D
Egyrészt tökjó, hogy az emberek több információt osztanak meg magukról, mert ha többet tudunk meg egymásról, az alapvetően jó. Empatikusabbak leszünk. Másrészt viszont tudvalevő, hogy a strukturálatlan, össze-vissza csapongó információáradat konkrétan tompítja és debilizálja az agyműködést. Erről már vagy tíz évvel ezelőtt is olvastam egy cikket a neten. Kifejezetten figyelmeztettek rá, hogy csak azokat a linkeket nyissuk meg, amikre tényleg kíváncsiak vagyunk. Pedig akkor még sehol nem volt a Twitter. Meg YouTube sem volt. Talán még Google sem volt. Semmi nem volt.
A másik oltári nagy fasszopás a dologban az, hogy ezt az irdatlan mennyiségű és exponenciális mértékben terebélyesedő adatforgalmat valahol le is kell bonyolítani. A videómegosztás például egy különösen erőforrás-zabáló műfaj. Így aztán egyre-másra húzzák föl mindenfelé a hatalmas datacentereket, amik akkorák, mint egy Tesco, és annyi energiát fogyasztanak, mint egy kisebb város. Ez természetesen nekem, mint leendő informatikusnak nyílván kurva jó. Egyre jobban keresik majd a webfejlesztőket és az adatbázis-programozókat.
A bolygó ökoszisztémájának már kevésbé.
Hát éppen ez az! Kezdem azt érezni, hogy le vagyok maradva. Még most sem értem, hogy a Twitterben mi olyan gecinagy truváj! Például hogy a 2009-es moldovai lázadásokat miért nevezik folyton Twitter-forradalomnak. (Most megnéztem a Wikipédián és az iráni lázadásokat is így nevezik.) Akármelyik blogszolgáltatónál tudok rövid bejegyzéseket írni és többnyire mindent belenyomhatok, amit a HTML és a JavaScript elbír. Némelyikben talán még PHP értelmező is van. Nem tudom. Meg feliratkozni is tudok másoknak a blogjára. Meg a feliratkozott blogok legfrissebb bejegyzéseit belinkelni. Mindent...
Valószínűleg a Twitterben az a truváj, hogy az tényleg a szociális mikroblogolásra van optimalizálva, hogy még totálisan lamer felhasználó is azonnal tudjon benne szubszkrájbolni, belinkelni, riposztolni, csoportosulni, meg mittudomén. Ezeket egyébként a Facebookon is lehet, de ott mindig be kell jelentkezned, hogy megnézhesd a tartalmakat. A Twitteren nem kell. Meg biztos a júzerinterfész is sokkal szexisebb, mint mondjuk, a Blogspoton. Meg hát az, hogy mobilon is elég könnyen lehet tweetelni, ez azért sokat nyom a latba... Na, jó! Talán mégsem vagyok annyira lemaradva. Habár e-mailt is lehet mobilról küldeni, és a legtöbb blogszolgáltatóra lehet emailben posztolni. Viszont a Twitter, az valószínűleg erre is nagyon rá van optimalizálva, hiszen ez neki a fő profilja.
Magát a jelenséget egyébként érteni vélem, vagyis hogy az emberek egyre több adatot akarnak feltölteni magukról a netre. Legszélsősébesebb példája ennek a lifecasting, amikor minden nap töltesz föl magadról hosszú videókat a netre. Van, akinek a ruházatába van építve a felvevő, és folyamatosan streamel. Erre is vannak már specializálódó oldalak, amit mondjuk, szintén nem értek, mert hát a YouTube-nak is kezdettől fogva az a szlogenje, hogy "broadcast yourself".
Az a vicces, hogy nyugaton már kifejezetten plázacicának kinéző hölgyek promotálják magukat geek istennőként. Mi meg közben jókat nevetünk a szőke nős vicceken. Lehet, hogy nemsokára már nem is az MTV-s celebek személyisége és társadalmi státusza, hanem mondjuk, a JavaScript lesz a legjobb csajozós beszédtéma. Az lesz majd a sex appeal.
Legyen így :D
Egyrészt tökjó, hogy az emberek több információt osztanak meg magukról, mert ha többet tudunk meg egymásról, az alapvetően jó. Empatikusabbak leszünk. Másrészt viszont tudvalevő, hogy a strukturálatlan, össze-vissza csapongó információáradat konkrétan tompítja és debilizálja az agyműködést. Erről már vagy tíz évvel ezelőtt is olvastam egy cikket a neten. Kifejezetten figyelmeztettek rá, hogy csak azokat a linkeket nyissuk meg, amikre tényleg kíváncsiak vagyunk. Pedig akkor még sehol nem volt a Twitter. Meg YouTube sem volt. Talán még Google sem volt. Semmi nem volt.
A másik oltári nagy fasszopás a dologban az, hogy ezt az irdatlan mennyiségű és exponenciális mértékben terebélyesedő adatforgalmat valahol le is kell bonyolítani. A videómegosztás például egy különösen erőforrás-zabáló műfaj. Így aztán egyre-másra húzzák föl mindenfelé a hatalmas datacentereket, amik akkorák, mint egy Tesco, és annyi energiát fogyasztanak, mint egy kisebb város. Ez természetesen nekem, mint leendő informatikusnak nyílván kurva jó. Egyre jobban keresik majd a webfejlesztőket és az adatbázis-programozókat.
A bolygó ökoszisztémájának már kevésbé.
No comments:
Post a Comment