Itt lógtunk minden nap, amíg kint voltam Amsterdamban:
Kép1
Kép2
Hát igen, az emlékek... Sok emlék... Kíváncsi vagyok, megvan-e még ez a hely, vagy már eviktálták. Annyira hiányzik!
December 30, 2009
December 21, 2009
December 13, 2009
Love
Igazság szerint én nem nagyon hiszek ebben a guruló aranyról szóló tanmesében, tehát hogy a nők a guruló aranyat szeretik, nem pedig azt, ami az ölükbe hullik. Ezt a szar dumát szerintem azért mondja minden anyuka a fiának, mert az ő idejükben a nő társadalmi szerepe leginkább arra korlátozódott, hogy minél jobb pasit találjon magának. Nem lehetett önálló társadalmi státuszuk, hanem egyedül az határozta meg az értéküket, hogy milyen pasijuk van. Lehetett akár a legmagasabb presztízsű munkájuk, lehettek akár miniszterek is, de ez senkit nem érdekelt. Ezért kellett mindenáron az álompasit keresniük.
Énszerintem a nők is ugyanúgy képesek a racionális mérlegelésre a nemi életben, mint a férfiak. Csak hát ezt a lehetőséget meg kell adni nekik. Márpedig a mai nőnek már lehet önálló társadalmi státusza, nem kell azt mindenképpen egy férfinak alárendelnie, tehát számára is lehetségessé vált, hogy a párkapcsolatot nem életcélként, hanem egyszerű örömforrásként kezelje. És ha ez a lehetőségük fennáll, akkor nem az álompasit keresik minden áron, hanem azt nézik, hogy melyiket lehet megszerezni. Sőt, adott esetben azt nézik, hogy melyiket lehet a legkönnyebben megszerezni.
Ez egy kamu, hogy a nők mindig hosszú távon gondolkodnak. Azért gondolkodnak hosszú távon, mert nem gondolkozhatnak rövid távon. Mert akkor ócska ribancnak, sőt, adott esetben elmebetegnek tekintik őket. Még a nagy liberális anyám is egyszer azt találta mondani, hogy az a nő, akinek egy kapcsolatban nem elsődleges fontosságú a szerelem, az valamilyen formában mindenképpen elmebeteg. Nyílván senki nem akarja, hogy elmebetegnek tartsák, ezért inkább marad ezen a Nagy Őt kereső vonalon. A Nagy Ő képzete valójában csak alkalmazkodás egy elnyomó, hímsoviniszta rendszerhez. Aztán amikor az egyenlőség nevében a férfinak is az örök szerelmet kell keresnie, az már a totális társadalmi agyhalál.
Senki ne értsen félre! Én is voltam már szerelmes és nagyon jól éreztem magam benne, úgyhogy valószínűleg a jövőben is leszek még szerelmes. Viszont azt állítom, hogy nem ez az egyetlen opció. Van olyan élethelyzet, amikor az a nyerő stratégia, hogy minél hamarabb lefeküdjünk valakivel...
Habár én abban sem vagyok teljesen biztos, hogy annyira jó dolog lenne a szerelem. Néha azt gondolom, hogy a szerelem is csak egy burzsoá találmány a sok közül, vagyis a magántulajdon mindenek fölött álló szentségének a szexualitásra vonatkozó vetülete. Valamelyest mérsékelni kellett a nők elnyomását, hogy őket is be lehessen vonni a munkaerőpiacra. Egyszerűen növelni kellett a munkaerőkínálatot. A tőke számára rendkívül fontos, hogy mindig legyen túlkínálat a munkaerőpiacon, mert csak így akadályozhatja meg a reálbérek folyamatos és drasztikus növekedését. Így termelhet profitot. A tőkének tehát érdekében állt a nők egyenjogúsítása. Őnekik is lehetett már joguk arra, hogy birtokviszonyt létesítsenek a partnerük felett. És így jött létre a szerelem.
Ez most egy gondolatkísérlet volt.
December 12, 2009
Liberalism is what?
A "liberális" szó jelentéstartalmára vonatkozó totális ideológiai káoszra reflektálva hivatkoznék Farkas Attila Márton zseniális és igen tanulságos közhelyszótárának megfelelő bejegyzésére.
Az általa írt (hosszú) kommentet is érdemes elolvasni. Mindenképpen figyelemre érdemes az a meglátása, hogy a magukat liberálisnak nevező emberek igen gyakran közvetlenül és aktívan hozzájárulnak a fasizmus és az antiszemitizmus terjedéséhez. Most kivételesen nem valami obskurus társadalomtudományi fejtegetésről van szó, mert a hatásmechanizmus teljesen nyílvánvaló. A magukat liberálisnak nevező emberek ugyanis nagyon szeretik szélsőjobboldali agitációnak láttatni a neoliberalizmus népirtó gazdaságpolitikájával szembeni felháborodást. Na, most ha valaki nem igazán van képben affelől, hogy ezt kurvára nem csak a szélsőjobboldalon mondják, akkor az illető valószínűleg azzal fog visszavágni, hogy "Oké, bazmeg, akkor én a Jobbikra fogok szavazni!". Mert ha mondjuk, éppen létszámleépítés áldozatává válik és készülnek elárverezni a lakását, és közben azt hallja, hogy ezermilliárdos "mentőcsomagokat" adnak a válság közvetlen felelőseinek, meg azt látja, hogy baszott nagy hipermarketeket és cementgyárakat építenek szebbnél szebb kirándulóhelyekre, akkor nem fogja azt mondani, hogy "jó, bocsi, akkor én mégis szeretem a kapitalizmust". Hanem a Jobbikra fog szavazni.
Ez az érvelés azonban nem csak hogy szélsőségesen demagóg, mivel a racionális érvelés keretein kívül próbál hitelteleníteni egy nézetet, hanem szélsőségesen paradox is, mivel ha valaki burkolt zsidózásnak nevezi az antikapitalista szólamokat, azzal utólag igazolja azt a nézetet, hogy a világot a zsidók irányítják.
Hello! Ébresztő! Logika!!!
Egyszóval szívből gratulálok minden retardált fasznak, aki a szélsőjobbosnak próbálja láttatni egy minden ízében embertelen rendszer bírálatát, és ezzel aktívan hozzájárul egy neonáci párt hatalomra kerüléséhez. Bravissimo! Az a baj, hogy amit főztetek, azt nem ti fogjátok megenni. Nem titeket fognak munkatáborokba hurcolni, hanem a cigányokat - akik egyébként kurvára nem kértek a ti "liberalizmusotokból". Biztosra veszem, hogy sokkal több cigány fog 2010-ben a Jobbikra szavazni - mondván, hogy a cigánybűnözés a cigányokat is sújtja - mint ahány 2006-ban az SZDSZ-re szavazott.
Az általa írt (hosszú) kommentet is érdemes elolvasni. Mindenképpen figyelemre érdemes az a meglátása, hogy a magukat liberálisnak nevező emberek igen gyakran közvetlenül és aktívan hozzájárulnak a fasizmus és az antiszemitizmus terjedéséhez. Most kivételesen nem valami obskurus társadalomtudományi fejtegetésről van szó, mert a hatásmechanizmus teljesen nyílvánvaló. A magukat liberálisnak nevező emberek ugyanis nagyon szeretik szélsőjobboldali agitációnak láttatni a neoliberalizmus népirtó gazdaságpolitikájával szembeni felháborodást. Na, most ha valaki nem igazán van képben affelől, hogy ezt kurvára nem csak a szélsőjobboldalon mondják, akkor az illető valószínűleg azzal fog visszavágni, hogy "Oké, bazmeg, akkor én a Jobbikra fogok szavazni!". Mert ha mondjuk, éppen létszámleépítés áldozatává válik és készülnek elárverezni a lakását, és közben azt hallja, hogy ezermilliárdos "mentőcsomagokat" adnak a válság közvetlen felelőseinek, meg azt látja, hogy baszott nagy hipermarketeket és cementgyárakat építenek szebbnél szebb kirándulóhelyekre, akkor nem fogja azt mondani, hogy "jó, bocsi, akkor én mégis szeretem a kapitalizmust". Hanem a Jobbikra fog szavazni.
Ez az érvelés azonban nem csak hogy szélsőségesen demagóg, mivel a racionális érvelés keretein kívül próbál hitelteleníteni egy nézetet, hanem szélsőségesen paradox is, mivel ha valaki burkolt zsidózásnak nevezi az antikapitalista szólamokat, azzal utólag igazolja azt a nézetet, hogy a világot a zsidók irányítják.
Hello! Ébresztő! Logika!!!
Egyszóval szívből gratulálok minden retardált fasznak, aki a szélsőjobbosnak próbálja láttatni egy minden ízében embertelen rendszer bírálatát, és ezzel aktívan hozzájárul egy neonáci párt hatalomra kerüléséhez. Bravissimo! Az a baj, hogy amit főztetek, azt nem ti fogjátok megenni. Nem titeket fognak munkatáborokba hurcolni, hanem a cigányokat - akik egyébként kurvára nem kértek a ti "liberalizmusotokból". Biztosra veszem, hogy sokkal több cigány fog 2010-ben a Jobbikra szavazni - mondván, hogy a cigánybűnözés a cigányokat is sújtja - mint ahány 2006-ban az SZDSZ-re szavazott.
December 5, 2009
White trash
Születésnapi buliban voltam. Igazán érdekes élmény volt. Egy óbudai bisztróban jöttünk össze, egy panelház tövében. Megmártóztam a nagy magyar valóság lágyan ringó, langyos posványában. Természetesen mint minden átlagos magyar kocsmát, ezt a lokált is átszőtte a hétköznapi fasizmus hamisíthatatlanul kelet-európai szellemiségének sűrű, ragadós szövedéke. Testközelből szemlélhettem a vadkapitalizmus dagonyájában egyre mélyebbre süllyedő kispolgárság szánalmas menekülési kísérleteit a deklasszálódás és a létbizonytalanság könyörtelen valóságából.
A csajok kiraknak mindent, amit ki kell rakni. Se többet, se kevesebbet. Ők nem ártják bele magukat a magasztos eszmékbe, nem nagyon feszegetik a határokat. Elvégre a tisztes magyar nő helye nem a parlamentben, hanem a konyhában van. Óvatosan keresték az egyensúlyt, hogy ne tekintsék őket zárkózott prűd fapinának, de azért feslett ribancnak sem. Mindenesetre nem egy és nem két hölgy duzzadó, feszes kebleit vehettem gátlástalanul szemügyre az észveszejtő mélységekbe zuhanó dekoltázsok alatt. Annyira hozzászoktak már a frusztrált hímek perzselő tekintetéhez, hogy az enyémet már észre sem veszik. Szeretem az ilyen nőket. Nem jönnek zavarba. Legfeljebb egyszer-kétszer találkozik a tekintetünk, amikor már másodpercek óta vizsgálom különböző szögekből nőiességük csodás domborulatait. Amint azonban konstatálják, hogy nincs semmi probléma a ruhájukkal és a sminkjükkel, hanem csak a melleiket bámulom, már fordítják is tovább a dúsított szempillák alatt csillogó ősasszonyi tekintetüket. Semmi undor, semmi dac. Csupán a közöny.
A férfiak, azok már sokkal kevésbé friendly arcok. A divatos ruhákban, bezselézett hajjal pózoló derék leventék együtt énekelték az Egészséges Fejbőr "nemzeti rockzenekar" hihetetlenül mélyenszántó és empatikus strófáit a zenegép előtt. Itt most már ez megy. Ez a divat. Rég túlhaladtak már az István a királyon, meg az Eddán. Sehol sincs már az a széplelkűség és giccs, ami régebben az ultrajobbosokat jellemezte. Nem hiszünk már a szeretet és összefogás erejében, hanem csak a nyers erőben. Zúzzad az öklöd, üsd ahol éred!
Persze, ez nem volt egy durva mélymerülés, mert hiszen nem vegyültem el az őshonos populáció egyszerű, generalista gyermekei közt, hanem a progresszív nagyvárosi értelmiség fiaival és leányaival voltam körülvéve, akik a technikai civilizáció szimbolikus terének végtelen dimenzióiban szárnyaló racionális és adaptív humanisztikus kultúrában nevelkednek. Elkülönültünk a néplélek borúsan morajló tengerétől, mint farizeusok a filiszteusoktól, de azért a tisztes távolság védő homályából szemügyre vehettük annak habzó tajtékait. Risk-free engagement. Ez az, ami jót tesz.
Mondjuk, az kevésbé volt risk free, amikor három üveg barnasör után már annyira idegesített a diszkósnáci vadkanok őrjöngése, hogy végül beszóltam nekik. Igazából semmi komoly nem volt, hanem csak odanyökögtem, hogy ez náci. Annyira nem hatott rájuk, hogy nem is jöttek utánam a mosdóba. Erőltetetten fölényeskedő, rosszindulatú röhögést hallottam, meg hogy "Mi az, hogy náci?!". Szerencsére a hagyományos polgári öntudat haldokló oroszlánjában még volt annyi erő, hogy föltámadjon bennne a politikamentes magánélethez való harcias ragaszkodás divatjamúlt eszméje. Rögtön föl is rakták max hangerőn a "Hogyan tudnék élni nélküled" című örökzöldet, úgyhogy a neoprimitív homey-k visszakotródtak az asztalukhoz.
Aztán az egyik társam, persze, mondta, hogy nem kéne kötekedni, mert simán összeverhetnek. Ezzel én sajnos úgy vagyok, hogy bizonyos dolgokat már nem hagyok szó nélkül, mert azt gondolom, hogy ha hagynám, akkor én is velük együtt ásnám az emberiség sírját. Habár a végromlás valószínűleg mindenképpen el fog jönni, akár beszólok, akár nem. Szélmalomharc ez, amelyben legfeljebb annyit nyerhetek, hogy betörik az orromat. A polgári antifasizmus élét ma már annyira szétmarta a mainstream médiából vég nélkül áradó kultúrmoslék, hogy lassan már a legbarátságosabb hazafiak is szervezett lejáratókampánynak tekintik a megfélemlítő felvonulásokról és polgármesteri kiszólásokról szóló beszámolókat. Mondván, hogy ezzel a nemzetközi tőke érdekeit kiszolgáló média akarja rombolni a magyarság öntudatát. Ez már szinte nyílvánvalónak számít a legtöbb baráti körben. Aki ezt nem veszi észre, az nem lehet egyéb, mint szánalmas SZDSZ-es köcsög. Nyílván még soha életében nem látott igazi cigányokat.
Faschismus ist selbstverständlich.
A század elején egyébként ugyanilyen frázisokkal kerültek hatalomra a klasszikus, oldschool nácik. Az NSDAP is a nemzeti öntudat feltámadásával, a nemzeti önvédelemmel, a segélyekre való pénzpazarlás megállításával kábította a népet. Meg hogy aki védelmébe veszi az XY kisebbséget, az mindenképpen a nemzet kárára cselekszik, bármilyen legyen is a szándéka. A krízis már olyan méreteket öltött, hogy nincs más megoldás. Ugyanez volt az ő mentségük is az embertelenségre. Hogy muszály. Csakis a haza érdekében. És itt most nem az a helyzet van, hogy néha hasonló dolgokat mondanak, de közben tökjó dolgokat is mondanak, és csak én forgatom ki az üzenetüket. Semmi olyat nem mondanak, ami szignifikánsan eltér.
A kelet-európai szélsőjobb ma ugyanabban a pszichotikus tudatállapotban van mint hetven évvel ezelőtt. Ugyanúgy viselkednek, ugyanúgy reagálnak a különböző ingerekre. Semmilyen különbség nincs köztük és egykori eszmetársaik között azon kívül, hogy ők az időközben szalonképtelenné vált szavakat és jelképeket kicserélik újabbakra... Ha muszály. De azért ha azt mondják rájuk, hogy nácik, vagy nyilasok, vagy hitleristák, akkor azért kikérik maguknak. Pedig nagyon nem ártana, hogyha egy kicsit a daliás, tiszta tekintetű mélymagyarok is beleolvasnának a Mein Kampf című munkába, nem csak a kiközősített nyomorék szociopaták. Ebben az opuszban ugyanis pont ugyanazokat a gondolatmeneteket fedezhetnék föl, amelyeket ma a "nemzeti oldal" nagybecsű szellemi műhelyei vallanak büszkén és fennhangon magukénak. Sokszor még a szavak sem különböznek.
A csajok kiraknak mindent, amit ki kell rakni. Se többet, se kevesebbet. Ők nem ártják bele magukat a magasztos eszmékbe, nem nagyon feszegetik a határokat. Elvégre a tisztes magyar nő helye nem a parlamentben, hanem a konyhában van. Óvatosan keresték az egyensúlyt, hogy ne tekintsék őket zárkózott prűd fapinának, de azért feslett ribancnak sem. Mindenesetre nem egy és nem két hölgy duzzadó, feszes kebleit vehettem gátlástalanul szemügyre az észveszejtő mélységekbe zuhanó dekoltázsok alatt. Annyira hozzászoktak már a frusztrált hímek perzselő tekintetéhez, hogy az enyémet már észre sem veszik. Szeretem az ilyen nőket. Nem jönnek zavarba. Legfeljebb egyszer-kétszer találkozik a tekintetünk, amikor már másodpercek óta vizsgálom különböző szögekből nőiességük csodás domborulatait. Amint azonban konstatálják, hogy nincs semmi probléma a ruhájukkal és a sminkjükkel, hanem csak a melleiket bámulom, már fordítják is tovább a dúsított szempillák alatt csillogó ősasszonyi tekintetüket. Semmi undor, semmi dac. Csupán a közöny.
A férfiak, azok már sokkal kevésbé friendly arcok. A divatos ruhákban, bezselézett hajjal pózoló derék leventék együtt énekelték az Egészséges Fejbőr "nemzeti rockzenekar" hihetetlenül mélyenszántó és empatikus strófáit a zenegép előtt. Itt most már ez megy. Ez a divat. Rég túlhaladtak már az István a királyon, meg az Eddán. Sehol sincs már az a széplelkűség és giccs, ami régebben az ultrajobbosokat jellemezte. Nem hiszünk már a szeretet és összefogás erejében, hanem csak a nyers erőben. Zúzzad az öklöd, üsd ahol éred!
Persze, ez nem volt egy durva mélymerülés, mert hiszen nem vegyültem el az őshonos populáció egyszerű, generalista gyermekei közt, hanem a progresszív nagyvárosi értelmiség fiaival és leányaival voltam körülvéve, akik a technikai civilizáció szimbolikus terének végtelen dimenzióiban szárnyaló racionális és adaptív humanisztikus kultúrában nevelkednek. Elkülönültünk a néplélek borúsan morajló tengerétől, mint farizeusok a filiszteusoktól, de azért a tisztes távolság védő homályából szemügyre vehettük annak habzó tajtékait. Risk-free engagement. Ez az, ami jót tesz.
Mondjuk, az kevésbé volt risk free, amikor három üveg barnasör után már annyira idegesített a diszkósnáci vadkanok őrjöngése, hogy végül beszóltam nekik. Igazából semmi komoly nem volt, hanem csak odanyökögtem, hogy ez náci. Annyira nem hatott rájuk, hogy nem is jöttek utánam a mosdóba. Erőltetetten fölényeskedő, rosszindulatú röhögést hallottam, meg hogy "Mi az, hogy náci?!". Szerencsére a hagyományos polgári öntudat haldokló oroszlánjában még volt annyi erő, hogy föltámadjon bennne a politikamentes magánélethez való harcias ragaszkodás divatjamúlt eszméje. Rögtön föl is rakták max hangerőn a "Hogyan tudnék élni nélküled" című örökzöldet, úgyhogy a neoprimitív homey-k visszakotródtak az asztalukhoz.
Aztán az egyik társam, persze, mondta, hogy nem kéne kötekedni, mert simán összeverhetnek. Ezzel én sajnos úgy vagyok, hogy bizonyos dolgokat már nem hagyok szó nélkül, mert azt gondolom, hogy ha hagynám, akkor én is velük együtt ásnám az emberiség sírját. Habár a végromlás valószínűleg mindenképpen el fog jönni, akár beszólok, akár nem. Szélmalomharc ez, amelyben legfeljebb annyit nyerhetek, hogy betörik az orromat. A polgári antifasizmus élét ma már annyira szétmarta a mainstream médiából vég nélkül áradó kultúrmoslék, hogy lassan már a legbarátságosabb hazafiak is szervezett lejáratókampánynak tekintik a megfélemlítő felvonulásokról és polgármesteri kiszólásokról szóló beszámolókat. Mondván, hogy ezzel a nemzetközi tőke érdekeit kiszolgáló média akarja rombolni a magyarság öntudatát. Ez már szinte nyílvánvalónak számít a legtöbb baráti körben. Aki ezt nem veszi észre, az nem lehet egyéb, mint szánalmas SZDSZ-es köcsög. Nyílván még soha életében nem látott igazi cigányokat.
Faschismus ist selbstverständlich.
A század elején egyébként ugyanilyen frázisokkal kerültek hatalomra a klasszikus, oldschool nácik. Az NSDAP is a nemzeti öntudat feltámadásával, a nemzeti önvédelemmel, a segélyekre való pénzpazarlás megállításával kábította a népet. Meg hogy aki védelmébe veszi az XY kisebbséget, az mindenképpen a nemzet kárára cselekszik, bármilyen legyen is a szándéka. A krízis már olyan méreteket öltött, hogy nincs más megoldás. Ugyanez volt az ő mentségük is az embertelenségre. Hogy muszály. Csakis a haza érdekében. És itt most nem az a helyzet van, hogy néha hasonló dolgokat mondanak, de közben tökjó dolgokat is mondanak, és csak én forgatom ki az üzenetüket. Semmi olyat nem mondanak, ami szignifikánsan eltér.
A kelet-európai szélsőjobb ma ugyanabban a pszichotikus tudatállapotban van mint hetven évvel ezelőtt. Ugyanúgy viselkednek, ugyanúgy reagálnak a különböző ingerekre. Semmilyen különbség nincs köztük és egykori eszmetársaik között azon kívül, hogy ők az időközben szalonképtelenné vált szavakat és jelképeket kicserélik újabbakra... Ha muszály. De azért ha azt mondják rájuk, hogy nácik, vagy nyilasok, vagy hitleristák, akkor azért kikérik maguknak. Pedig nagyon nem ártana, hogyha egy kicsit a daliás, tiszta tekintetű mélymagyarok is beleolvasnának a Mein Kampf című munkába, nem csak a kiközősített nyomorék szociopaták. Ebben az opuszban ugyanis pont ugyanazokat a gondolatmeneteket fedezhetnék föl, amelyeket ma a "nemzeti oldal" nagybecsű szellemi műhelyei vallanak büszkén és fennhangon magukénak. Sokszor még a szavak sem különböznek.
Subscribe to:
Posts (Atom)