Antikommunizmus sucks

Kritikai elemzés és comingoutolás a Fent&Lent blogközösség részére
A téma forrása egy régi, de kellőképpen rosszindulatú rosszhiszemű bejegyzés

Van egy rossz hírem: kurvára nem vagyunk komcsimentes övezet! Egész egyszerűen azért nem, mert ha az MSZP-t és társutasait nevezhetjük posztkommunistának, akkor igazából magát Sztálint és az ő társutasait is nyugodtan nevezhetjük annak. Miért ne? Ha egyszer valamelyik olvasónak netán kezébe kerül az Elárult forradalom című remekmű, abból megtudhatja, miről is van szó. De ha már itt tartunk, akkor természetesen e remekmű szerzőjét is simán nevezheti posztkomcsinak az az olvasó, aki történetesen inkább a LibCom nevű angol webszájtot olvasgatja, és akkor az ő body countja már tényleg a nullához közelít.

Minden, amit az úgynevezett "kommunistákban" utálni lehet, az ma Magyarországon tiszta erőből megy. Észak-Koreát védeni például egyáltalán nem ciki és nem is felháborító, Kínát magasztalni még kevésbé. Gazdasági és politikai rendszerünk nyers fizikai erővel való megdöntéséről fiatalok és öregek százezrei álmodoznak jobboldalon és baloldalon egyaránt. Jelenleg a felnőtt magyar lakosságnak nagyjából 60 %-a gondolja úgy, hogy Kádár idején jobb volt. (Ezt az adatot egy megbecsült mainstream hírportálon olvastam még évekkel ezelőtt.) Mondjuk, ez alapvetően azért van, mert a véleményszabadságot leszámítva gyakorlatilag minden jobb volt, mint most, amikor még e nagyszerű szabadság is csak annak jár, aki megengedheti magának a véleménye hangoztatását. Ha az MSZP most valamilyen földönkívüli technológiával vagy isteni csoda folytán reinkarnálná magának Kádár Jánost, akkor az jövőre csont nélkül megszerezné nekik a kétharmadot, vagy akár a háromnegyedet is. Őszintén szólva még én is sokkal inkább szavaznék a filantróp felvilágosult abszolutista Kádárra, mint a gerinctelen és kétszínű neoliberális Bajnaira. A Fidesz kétharmadjának bebetonozására mindenképpen az a leghatékonyabb eszközünk, ha Orbán Viktort Kádár János utódjának próbáljuk beállítani. Ha a biztonság kedvéért még le is kommunistázunk mindenkit, aki Orbán Viktort éppenséggel Horthy Miklós utódjának próbálja beállítani, akkor már tényleg csak fényes jövőt jósolhatok a Nemzeti Együttműködés Rendszerének. Szorgos népünk győzni fog!

Az a baj, hogy a kommunistázásnak soha nem lesz jó vége. Ha a Kommunizmus Fekete Könyvének módszertanát történetesen inkább a kapitalizmus elemzésére használjuk fel, akkor ezutóbbi rendszer áldozatainak számát legalább kétszer akkorára taksálhatjuk, mint amennyiért a "kommunizmus" a könyv szerzői és Tékás Laci szerint felelős. A sztálinizmus egyébként valóban elég sok ártatlan ember halálát okozta, vagyis a világért sem akarom védeni, de most mégis illik ide a militáns antikommunizmusnak az az inverziója, amit egyébként a sztálinisták szoktak leginkább hangoztatni: tehát hogy a szociáldemokraták a háború után nagyon is aktívan részt vettek a kapitalizmus (újra)építésében, amely rendszer még onnantól számítva is ártatlan emberek millióinak halálát okozta. Ezzel az érveléssel természetesen az a baj, hogy a szocdemek nélkül még rosszabb lett volna a kapitalizmus, mint ahogy Oskar Schindler nélkül is rosszabb lett volna a fasizmus, de maga a tény ettől még igaz marad. Ha sztálinista volnék, akkor most én is örülhetnék annak, hogy szocdem-mentes övezet vagyunk, de mivel nem vagyok sztálinista, ezért nem örülök. Arra szeretnék rávilágítani, hogy az antikommunizmus alapvetően ugyanazzal a logikával operál, mint a sztálinizmus. Metafizikailag ekvivalens, ahogy azt valamelyik híres filozófus mondotta.

A klasszikus szociáldemokraták viszont eredetileg ugyanúgy meg akarták dönteni a kapitalizmust, mint a kommunisták, hiszen ez volt az egész mozgalomnak a raison d'être-je, amiért a munkásságot képviselni kellett a parlamentben. Amikor aztán a szociáldemokrata mozgalom végül mégis szakított a kommunizmussal, az a világtörténelem egyik legtragikusabb fejleménye volt. Azt meg kell hagyni, hogy a bolsevikok valóban kezdettől fogva gyűlölték a szociáldemokratákat, ám a bolsevik mozgalom lendületét nagyrészt éppen az adta meg, hogy a német szocdemek  támogatták az első világháborút, majd azt követően ellenezték a Spartacus-felkelést. Ez volt a mozgalom két legnagyobb baklövése. Korábban ugyanezek a német szocdemek még teljes mellszélességgel támogatták azt a párizsi kommünt, amelyet Karl Marx a proletárdiktatúra egyik archetípusának tekintett. Ez volt az ürügy, amelyet Bismarck nem sokkal később annak az SPD nevű pártnak a betiltására használt, amely pártot jelenleg a Putyinnal és George W-val egyaránt lelkesen parolázó Gerhard Schröder ex-kancellár neve fémjelez. Hát igen, változnak az idők. A klasszikus szociáldemokrata követeléseket ma már kizárólag a "szélsőbalos" pártok képviselik nyugaton és keleten egyaránt. Jelenleg ott tartunk, hogy a német Balpárt kommunista frakciójának vezetője a liberális közgazdászok által kidolgozott és konzervatív politikusok által részben megvalósított Ordoliberalizmus programját reklámozza. A mai politikai spektrumon még Kéthly Anna is olyan masszívan bolsevik lenne, hogy talán még a 4K-ból is páros lábbal rúgnák ki. (Itt remélem, hogy nincs igazam, mert én is a 4K tagja vagyok és a közeljövőben legalábbis nem szándékozom önszántamból kilépni. Kispesten egyébként jelenleg én vagyok az egyetlen párttag.) Egy tősgyökeres szociáldemokratának tehát elvileg nem lebeghet más cél a szeme előtt, mint a demokratikus szocializmus megteremtése. Ellenkező esetben muszáj megkérdeznem, hogy tulajdonképpen mi a gond az MSZP-vel? Mitől bízhatnék abban, hogy a "kreatív alkalmazkodás" széles és pompás útját végigjárva nem a 4K-ból lesz húsz év múlva egy újabb MSZP?

A szerző elvileg kommunista.