Az Apple fővezérének halálára épülő globális tömegkultusz lassanként már Elvis Presley és Michael Jackson reputációjával vetekszik. Talán még örülhetnék is, mint leendő informatikus, hogy egy elhunyt kollégát világhódító popkirályokhoz méltó tisztelgéssel búcsúztatnak el. Most már csak az hiányzik, hogy szentté avassák!
Én azonban mégsem örülök.
Azt hiszem, most én is gyászban vagyok. Habár én nem a fővezért, hanem sokkal inkább az emberek kritikai érzékét gyászolom. Egyszerűen nem értem, miért kell meggyászolni ezt az embert. Anyám kiokosított, hogy itt most nem egy üzletembert, hanem egy feltalálót gyászolunk. Egy tudóst!
Ach so! Na, és mit talált föl ez a feltaláló? Mi mindent helyezett el az emberiség fejlődésének oltárán? Talán egy új gyógyszert, egy vakcinát? Talán egy új mezőgazdasági eljárást a globális éhínség leküzdése érdekében? Vagy talán egy újfajta erőművet? Egy új közgazdasági elméletet, amelynek alkalmazásával egy igazságosabb világrendet hozhatunk létre?
Nos, egyiket sem. Kaliforniai Szent István, a 21. század nagy világjobbítója egész konkrétan laptopokat, mp3-lejátszókat és okostelefonokat adott nekünk. És mindezt jó drágán. Habár semmivel sem tudnak többet, mint a konkurens termékek, de mégis kétszer annyiba kerülnek. Új státusszimbólumokat, a rongyrázás és a sznobéria új távlatait adta meg nekünk ez a nagyszerű ember!
Az egy dolog, hogy alapvetően egy betegesen egoista, kegyetlen és diktatórikus, arrogáns és paranoiás vezető volt... Ezt talán nehéz elképzelni egy Beatles-rajongóról, aki annak idején Indiába járt és LSD-t szedett, majd később a demokratáknak adakozott és Bill Clinton személyes haverjává vált... Na, de hát Charles Manson óta jól tudjuk, hogy még a hippik közt is voltak figyelemre méltóan szar emberek. Steve Jobs azon kevesek közé tartozott, aki képes volt megtestesíteni a saját egykori ellenségképét. Valahogy úgy, mint Orbán Viktor.
De mindegy! Ettől még lehetett volna zseniális feltaláló. Csakhogy ő alapvetően nem talált föl semmit! Zseniális üzleti érzékének és karizmájának egyik legfőbb bizonyítéka, hogy mégis emberek millióit volt képes meggyőzni ennek az ellenkezőjéről. Még a szakavatott technobloggerek és geekológusok is, akik amúgy jól ismerik patologikus személyiségének különböző árnyoldalait, még ők is ragaszkodnak ahhoz, hogy az óriási csinnadratta ennek az embernek igenis jár. Merthogy ő hat különböző iparágat forradalmasított! Nem ötöt, és nem is hetet...
Egyrészt nyílván fölmerül a kérdés, hogy ezek a forradalmasítások milyen módon és milyen mértékben szolgálták az emberiség javát? Nos, a társaság topmenedzsereinek a javát vitathatatlanul óriási mértékben szolgálták. A termékeket éhbérért, a szó legszorosabb értelmében embertelen körülmények között előállító kínai bérrabszolgákét már kevésbé...
Meg egy picit nyílván a termékek birtokosainak életét is boldogabbá tették.
Itt azonban égbekiáltóan demagóg módon emlékeztetnék mindenkit arra, hogy a világ népességének legfeljebb 2-3 százaléka engedheti meg magának bármilyen Apple termék megvásárlását. Az úgynevezett felső középosztály. Olyan emberek, akiknek a boldogítása legalábbis nem volt annyira égetően sürgős, hogy ezért a boldogító termékek állítólagos feltalálóját muszály legyen világmegváltó forradalmárként búcsúztatni. Tudom, tudom, demagóg...
Viszont ezzel el is érkeztünk a második kérdéshez. Az utolsó mondatba ugyanis nem véletlenül csempésztem bele az "állítólagos" szót. Mit is talált föl valójában Steve Jobs?
Talán az okostelefont? Semmiképpen. Még javában a középiskola padjait koptattam, amikor a menedzserek körében hirtelen kurvára menő dologgá vált PDA-val, vagy másnéven Palmtoppal telefonálni. Az újabb kütyükbe ugyanis bele lehetett építeni egy kis modult, amely által a készülék azon nyomban mobiltelefonná változott. Igaz, hogy nem volt annyira kicsi, vékony és orgazmikusan gyönyörű, mint az iPhone, viszont kellőképpen okos volt és lehetett vele telefonálni. Ebben az időben az iPhone legfeljebb az angol származású termékdizájner, Johnatan Ive íróasztalán létezett.
Johnatan Ive volt egyébként az az ember, aki az összes szépnek mondható Apple termék külalakját megtervezte. Ő volt a cég többi részétől légmentesen elzárt Design részleg főnöke. Azt viszont valóban a nagy látnok Mr Jobs ismerte föl, hogy a felettébb lusta és buta júzer számára az egyszerű és triviális interfész, valamint az elegáns és szép külalak sokkal többet ér, mint ezernyi gigahertz és feature.
Ezt figyelembe véve kissé ironikus, hogy az Apple cuccokat éppen azok imádják a leginkább, akik amúgy hihetetlenül tájékozott, intelligens és tech-savvy arcoknak képzelik magukat.
Vagy talán az mp3-lejátszót találta föl? Nem valószínű. Emlékszem, hogy még a Vörösmartyba jártam, amikor a Samsung Electronics egy Yepp nevű terméket reklámozott óriásplakátokon. Yepp, mint 'Young, energetic, passionate person'. És még a külalakja is legalább annyira menő volt, hogy akár iPod is lehetett volna. A Vörösmarty Mihály Gimnáziumból 2002 februárjában rúgtak ki, vagyis a termék nagyjából egyidős az első iPoddal. Amit egyébként egy Anthony Fadell nevű Apple-alkalmazott talált föl. Az első "digitális médialejátszót" pedig az angol származású Kane Cramer, egész pontosan 1979-ben. Akkor még mp3 sem létezett.
Talán a modern személyi számítógép az egyetlen olyan dolog, amelynek megszületésében az Apple-vezér közreműködése valamennyire jelentős. Azt mondjuk, semmiképp nem mondanám, hogy pótolhatatlan. A modern, tehát egérrel és grafikus felülettel ellátott személyi számítógépet ugyanis szintén nem ő találta föl...
Hanem a Xerox.
Bizony ám, a Xerox! Az a vállalat, amelyről ma kizárólag hatalmas régi fénymásológépek jutnak az eszünkbe. Annak idején azonban még elég jól ment a szekér ahhoz, hogy fenntartsanak egy nagyon is state of the art kutatóközpontot a kaliforniai Palo Altóban. Itt találták föl többek közt az egeret, a grafikus felületet, az objektumorientált programozást, az Ethernetet, és még sok minden mást. (Feltételezem, hogy a Xerox akkori vezérigazgatóját a családján és a barátain kívül senki nem fogja meggyászolni, és ez így is van rendjén.)
A Xerox Star nevű gépet 1981-ben hozták kereskedelmi forgalomba, vagyis három évvel a Macintosh előtt. Ez a gép azonban megfizethetetlenül drága volt. Steve Jobs feltehetőleg ezért döntött úgy, hogy maga is piacra dob egy hasonló gépet olcsóbban. Az első dobás, az Apple Lisa nem jött be, mivel szintén megfizethetetlenül drága volt. Nem így azonban a Macintosh! Ez a gép már meglehetősen olcsó volt... És meglehetősen szar. Amikor még kicsi voltam, és a bátyámmal üdvözült lelki állapotban püföltük a család első számítógépét, egy 486-ost, anyám barátnője úgy kommentálta a látottakat, hogy "ehhez elég lenne egy Macintosh". Amire az átlagembernek kellett, arra tökéletesen megfelelt, úgyhogy vitték, mint a cukrot.
Silány minőségétől függetlenül az Apple mindig is hihetetlenül büszke volt a "találmányára", amely szerintük alapjaiban változtatta meg nem csupán a számítógépipart, hanem az egész világot: a gazdaságot, a kultúrát, a politikát, mindent. Az igaz hitűek szerint ha az Apple nem lenne, akkor most én sem írhatnám itt a blogomat. Talán még Gorbacsov sem döntött volna a Peresztrojka mellett, ha nincs Steve Jobs! Így viszont látta, hogy odaát mekkora király számítógépek vannak, ezért inkább úgy döntött, hogy legjobb lesz búcsút mondani a régi, poros utópiáknak...
Az Apple tehát következetesen képviselte azt az álláspontot, hogy a grafikus számítógépet igenis ők találták föl. Ennek az az eredménye, hogy az emberek többsége ma valóban azt hiszi, hogy ők találták föl. Meg az mp3-lejátszót, meg az okostelefont, meg a laptopot, meg az internetet, meg minden mást, ami ezen a bolygón létezik és fasza. Lehet, hogy még a kereket is Steve Jobs találta föl, miután titokban föltalálta az időgépet és visszament vele a kőkorszakba. Az első kerék valószínűleg megdöbbentően esztétikus és cool volt. Minimalista eleganciával gurult az ökrös szekér alatt. Pusztán azért nem kell most minden kerék után jogdíjat fizetnünk, mert akkoriban még nem léteztek olyan szigorú szabadalmi törvények.
Szerencsére még a nyolcvanas években sem léteztek, így hát a grafikus felület használatáért sem kell fizetnünk Nagy Alma-testvérnek. Pedig ők megpróbálták elérni. Korábban ugyan megígérték, hogy 1984 nem lesz olyan, mint az 1984, de ez úgy tűnik, csak arra az évre vonatkozott. Négy évvel később már perre mentek a Microsofttal szemben, amiért az lemásolta a Macintosh grafikus felületének "look and feel"-jét. A legfelsőbb bíróság azonban úgy döntött, hogy a "look and feel" túlságosan elvont fogalom, ezért szabad utat engedett a Windows 95 diadalmenetének. Akkoriban még a digitális szabadság védelmezői is a Microsoft mellé álltak. Ezt végül meg is hálálták azzal, hogy nem sokkal később már ők kívántak többek közt a dupla kattintásért és a jobb felső sarokban lévő gombokért mindenkitől jogdíjakat szedni.
A digitális szabadságjogok korlátozásában azonban továbbra sem marad le az élmezőnyből az Apple. Sorolhatnám találomra a példákat... Például nem tölthetsz le zeneszámokat az iPododra, csak az iTunes-ról. Vagy pedig ha iPhone-od van, és programokat szeretnél írni rá, akkor azt csak úgy teheted meg, hogy...
Meg persze, zenéket sem töltögethetsz csak úgy hébe-hóba. Még akkor sem, ha fizettél érte. Zenét ugyanis csak az iTunes-ról szabad letölteni. Azt pedig, hogy mi lehet fenn az iTunes-on, szintén nagy Apple testvér mondja meg.
Egy szó, mint száz: Steve Jobs nem volt jó ember. Nem volt semmi olyan kvalitása, amelyért most a családján és a barátain, meg a tősgyökeres Apple-tudatú droidokon kívül bárkinek érdemes volna meggyászolni az ő halálát. Hogy zseni volt, az kétségtelen. Na, de ha minden zsenit gyászolni kéne, akkor már igazán megsirathatnánk például Joseph Göbbels urat is! Kevés olyan területe van a marketing-szakmának, amelyet nem forradalmasított az ő szakmai zsenialitása. Módszereit és meglátásait még ma is híres, patinás egyetemeken oktatják...
Én azonban mégsem örülök.
Azt hiszem, most én is gyászban vagyok. Habár én nem a fővezért, hanem sokkal inkább az emberek kritikai érzékét gyászolom. Egyszerűen nem értem, miért kell meggyászolni ezt az embert. Anyám kiokosított, hogy itt most nem egy üzletembert, hanem egy feltalálót gyászolunk. Egy tudóst!
Ach so! Na, és mit talált föl ez a feltaláló? Mi mindent helyezett el az emberiség fejlődésének oltárán? Talán egy új gyógyszert, egy vakcinát? Talán egy új mezőgazdasági eljárást a globális éhínség leküzdése érdekében? Vagy talán egy újfajta erőművet? Egy új közgazdasági elméletet, amelynek alkalmazásával egy igazságosabb világrendet hozhatunk létre?
Nos, egyiket sem. Kaliforniai Szent István, a 21. század nagy világjobbítója egész konkrétan laptopokat, mp3-lejátszókat és okostelefonokat adott nekünk. És mindezt jó drágán. Habár semmivel sem tudnak többet, mint a konkurens termékek, de mégis kétszer annyiba kerülnek. Új státusszimbólumokat, a rongyrázás és a sznobéria új távlatait adta meg nekünk ez a nagyszerű ember!
Az egy dolog, hogy alapvetően egy betegesen egoista, kegyetlen és diktatórikus, arrogáns és paranoiás vezető volt... Ezt talán nehéz elképzelni egy Beatles-rajongóról, aki annak idején Indiába járt és LSD-t szedett, majd később a demokratáknak adakozott és Bill Clinton személyes haverjává vált... Na, de hát Charles Manson óta jól tudjuk, hogy még a hippik közt is voltak figyelemre méltóan szar emberek. Steve Jobs azon kevesek közé tartozott, aki képes volt megtestesíteni a saját egykori ellenségképét. Valahogy úgy, mint Orbán Viktor.
De mindegy! Ettől még lehetett volna zseniális feltaláló. Csakhogy ő alapvetően nem talált föl semmit! Zseniális üzleti érzékének és karizmájának egyik legfőbb bizonyítéka, hogy mégis emberek millióit volt képes meggyőzni ennek az ellenkezőjéről. Még a szakavatott technobloggerek és geekológusok is, akik amúgy jól ismerik patologikus személyiségének különböző árnyoldalait, még ők is ragaszkodnak ahhoz, hogy az óriási csinnadratta ennek az embernek igenis jár. Merthogy ő hat különböző iparágat forradalmasított! Nem ötöt, és nem is hetet...
Egyrészt nyílván fölmerül a kérdés, hogy ezek a forradalmasítások milyen módon és milyen mértékben szolgálták az emberiség javát? Nos, a társaság topmenedzsereinek a javát vitathatatlanul óriási mértékben szolgálták. A termékeket éhbérért, a szó legszorosabb értelmében embertelen körülmények között előállító kínai bérrabszolgákét már kevésbé...
Meg egy picit nyílván a termékek birtokosainak életét is boldogabbá tették.
Itt azonban égbekiáltóan demagóg módon emlékeztetnék mindenkit arra, hogy a világ népességének legfeljebb 2-3 százaléka engedheti meg magának bármilyen Apple termék megvásárlását. Az úgynevezett felső középosztály. Olyan emberek, akiknek a boldogítása legalábbis nem volt annyira égetően sürgős, hogy ezért a boldogító termékek állítólagos feltalálóját muszály legyen világmegváltó forradalmárként búcsúztatni. Tudom, tudom, demagóg...
Viszont ezzel el is érkeztünk a második kérdéshez. Az utolsó mondatba ugyanis nem véletlenül csempésztem bele az "állítólagos" szót. Mit is talált föl valójában Steve Jobs?
Talán az okostelefont? Semmiképpen. Még javában a középiskola padjait koptattam, amikor a menedzserek körében hirtelen kurvára menő dologgá vált PDA-val, vagy másnéven Palmtoppal telefonálni. Az újabb kütyükbe ugyanis bele lehetett építeni egy kis modult, amely által a készülék azon nyomban mobiltelefonná változott. Igaz, hogy nem volt annyira kicsi, vékony és orgazmikusan gyönyörű, mint az iPhone, viszont kellőképpen okos volt és lehetett vele telefonálni. Ebben az időben az iPhone legfeljebb az angol származású termékdizájner, Johnatan Ive íróasztalán létezett.
Johnatan Ive volt egyébként az az ember, aki az összes szépnek mondható Apple termék külalakját megtervezte. Ő volt a cég többi részétől légmentesen elzárt Design részleg főnöke. Azt viszont valóban a nagy látnok Mr Jobs ismerte föl, hogy a felettébb lusta és buta júzer számára az egyszerű és triviális interfész, valamint az elegáns és szép külalak sokkal többet ér, mint ezernyi gigahertz és feature.
Ezt figyelembe véve kissé ironikus, hogy az Apple cuccokat éppen azok imádják a leginkább, akik amúgy hihetetlenül tájékozott, intelligens és tech-savvy arcoknak képzelik magukat.
Vagy talán az mp3-lejátszót találta föl? Nem valószínű. Emlékszem, hogy még a Vörösmartyba jártam, amikor a Samsung Electronics egy Yepp nevű terméket reklámozott óriásplakátokon. Yepp, mint 'Young, energetic, passionate person'. És még a külalakja is legalább annyira menő volt, hogy akár iPod is lehetett volna. A Vörösmarty Mihály Gimnáziumból 2002 februárjában rúgtak ki, vagyis a termék nagyjából egyidős az első iPoddal. Amit egyébként egy Anthony Fadell nevű Apple-alkalmazott talált föl. Az első "digitális médialejátszót" pedig az angol származású Kane Cramer, egész pontosan 1979-ben. Akkor még mp3 sem létezett.
Talán a modern személyi számítógép az egyetlen olyan dolog, amelynek megszületésében az Apple-vezér közreműködése valamennyire jelentős. Azt mondjuk, semmiképp nem mondanám, hogy pótolhatatlan. A modern, tehát egérrel és grafikus felülettel ellátott személyi számítógépet ugyanis szintén nem ő találta föl...
Hanem a Xerox.
Bizony ám, a Xerox! Az a vállalat, amelyről ma kizárólag hatalmas régi fénymásológépek jutnak az eszünkbe. Annak idején azonban még elég jól ment a szekér ahhoz, hogy fenntartsanak egy nagyon is state of the art kutatóközpontot a kaliforniai Palo Altóban. Itt találták föl többek közt az egeret, a grafikus felületet, az objektumorientált programozást, az Ethernetet, és még sok minden mást. (Feltételezem, hogy a Xerox akkori vezérigazgatóját a családján és a barátain kívül senki nem fogja meggyászolni, és ez így is van rendjén.)
A Xerox Star nevű gépet 1981-ben hozták kereskedelmi forgalomba, vagyis három évvel a Macintosh előtt. Ez a gép azonban megfizethetetlenül drága volt. Steve Jobs feltehetőleg ezért döntött úgy, hogy maga is piacra dob egy hasonló gépet olcsóbban. Az első dobás, az Apple Lisa nem jött be, mivel szintén megfizethetetlenül drága volt. Nem így azonban a Macintosh! Ez a gép már meglehetősen olcsó volt... És meglehetősen szar. Amikor még kicsi voltam, és a bátyámmal üdvözült lelki állapotban püföltük a család első számítógépét, egy 486-ost, anyám barátnője úgy kommentálta a látottakat, hogy "ehhez elég lenne egy Macintosh". Amire az átlagembernek kellett, arra tökéletesen megfelelt, úgyhogy vitték, mint a cukrot.
Silány minőségétől függetlenül az Apple mindig is hihetetlenül büszke volt a "találmányára", amely szerintük alapjaiban változtatta meg nem csupán a számítógépipart, hanem az egész világot: a gazdaságot, a kultúrát, a politikát, mindent. Az igaz hitűek szerint ha az Apple nem lenne, akkor most én sem írhatnám itt a blogomat. Talán még Gorbacsov sem döntött volna a Peresztrojka mellett, ha nincs Steve Jobs! Így viszont látta, hogy odaát mekkora király számítógépek vannak, ezért inkább úgy döntött, hogy legjobb lesz búcsút mondani a régi, poros utópiáknak...
Az Apple tehát következetesen képviselte azt az álláspontot, hogy a grafikus számítógépet igenis ők találták föl. Ennek az az eredménye, hogy az emberek többsége ma valóban azt hiszi, hogy ők találták föl. Meg az mp3-lejátszót, meg az okostelefont, meg a laptopot, meg az internetet, meg minden mást, ami ezen a bolygón létezik és fasza. Lehet, hogy még a kereket is Steve Jobs találta föl, miután titokban föltalálta az időgépet és visszament vele a kőkorszakba. Az első kerék valószínűleg megdöbbentően esztétikus és cool volt. Minimalista eleganciával gurult az ökrös szekér alatt. Pusztán azért nem kell most minden kerék után jogdíjat fizetnünk, mert akkoriban még nem léteztek olyan szigorú szabadalmi törvények.
Szerencsére még a nyolcvanas években sem léteztek, így hát a grafikus felület használatáért sem kell fizetnünk Nagy Alma-testvérnek. Pedig ők megpróbálták elérni. Korábban ugyan megígérték, hogy 1984 nem lesz olyan, mint az 1984, de ez úgy tűnik, csak arra az évre vonatkozott. Négy évvel később már perre mentek a Microsofttal szemben, amiért az lemásolta a Macintosh grafikus felületének "look and feel"-jét. A legfelsőbb bíróság azonban úgy döntött, hogy a "look and feel" túlságosan elvont fogalom, ezért szabad utat engedett a Windows 95 diadalmenetének. Akkoriban még a digitális szabadság védelmezői is a Microsoft mellé álltak. Ezt végül meg is hálálták azzal, hogy nem sokkal később már ők kívántak többek közt a dupla kattintásért és a jobb felső sarokban lévő gombokért mindenkitől jogdíjakat szedni.
A digitális szabadságjogok korlátozásában azonban továbbra sem marad le az élmezőnyből az Apple. Sorolhatnám találomra a példákat... Például nem tölthetsz le zeneszámokat az iPododra, csak az iTunes-ról. Vagy pedig ha iPhone-od van, és programokat szeretnél írni rá, akkor azt csak úgy teheted meg, hogy...
- fizetsz az Apple-nek egy fejlesztői licencért
- Feltöltöd a programodat az App Store-ba, és beleegyezel, hogy az onnantól fogva az Apple tulajdonát képezi
- Letöltöd az App Store-ból a telefonodra
- Amíg az Apple le nem törli onnan a policyjára hivatkozva.
Meg persze, zenéket sem töltögethetsz csak úgy hébe-hóba. Még akkor sem, ha fizettél érte. Zenét ugyanis csak az iTunes-ról szabad letölteni. Azt pedig, hogy mi lehet fenn az iTunes-on, szintén nagy Apple testvér mondja meg.
Egy szó, mint száz: Steve Jobs nem volt jó ember. Nem volt semmi olyan kvalitása, amelyért most a családján és a barátain, meg a tősgyökeres Apple-tudatú droidokon kívül bárkinek érdemes volna meggyászolni az ő halálát. Hogy zseni volt, az kétségtelen. Na, de ha minden zsenit gyászolni kéne, akkor már igazán megsirathatnánk például Joseph Göbbels urat is! Kevés olyan területe van a marketing-szakmának, amelyet nem forradalmasított az ő szakmai zsenialitása. Módszereit és meglátásait még ma is híres, patinás egyetemeken oktatják...
No comments:
Post a Comment