Kipróbáltam a Slackware-t.
És valóban. Tényleg ez a leginkább user-unfriendly distro, legalábbis az ismertebbek közül biztosan. Mindenesetre az az előnye biztosan megvan, hogy a egycédés telepítés után rögtön tíz évet fiatalodik az ember. A rendszer legfőbb működési alapelvei ugyanis nem sokat változtak a 90-es évek óta. Én először csak az első CD-t töltöttem le és arról telepítettem - amikor kérte a következő cédét, akkor azt az opciót választottam, hogy fejezze be a telepítést. Gondoltam, majd a netről letöltöm a többi cuccot. Ez végül is nem így történt, de aztán megtaláltam a módját. Az első CD-re egyébként minden szart ráraktak a különböző mágnesszalagolvasó driverektől kezdve (Nem viccelek!) egészen az IBM saját fejlesztésű fáljrendszeréig (JFS), amit szerintem a cég telephelyein kívül az égvilágon sehol sem használnak. De lehet, hogy tévedek. Meg mondjuk, az is való igaz, hogy a kazettákat a mai napig is használják mainframe környezetben archiválásra, mivel kurva olcsók, és hatalmas kapacitásuk van. Ettől függetlenül kurvára nem tartom logikusnak, hogy ilyesmivel töltsék meg az első CD-t, mert szerintem ahol mainframe van, ott leginkább hálózatról telepítenek, és nem CD-ről. Na, jó, mondjuk egy ilyen kazetta-driver valószínűleg nem valami hatalmas méretű, úgyhogy valószínűleg nem emiatt spórolták le róla az X-servert...
Na, most lelőttem a poént. X-servernek ugyanis híre-hamva sincs az első CD-n. Minek is az, ugyebár?! Végül is a parancssoros idők voltak a szép idők, ahogy azt minden ősveterán vadnyugati rendszergazda mondaná... Na, jó, a másodikon egyébként rajta van, jó sok programmal és öt különböző munkakörnyezettel együtt, és ezek között ott van az Xfce is, ami ugyebár nagyon zsír... Lenne, ha rendesen működne. Nem volt hajlandó ugyanis 800*600-nál nagyobb felbontással futni (kiválasztani se lehetett a lehetőségek közül), a terminálablak pedig alapból meghalt, amikor megnyitottam. Totál szét volt esve grafikailag, mint a régi gépeknek a képernyője, amikor túl nagy felbontást próbált ráerőltetni az ember. Tulajdonképpen tehát a kilépésen kívül semmilyen műveletet nem lehetett vele végezni. De többi környezet egyébként rendesen működött, azokat is leteszteltem. Az egyikük, a TWM (Tab Window Manager), az ilyen igazi nyolcvanasévekbeli Unix-os feelinget adott a gépnek.
A KDE, az a harmadik CD-n van. Gnome, az nincs. Bár valószínűleg lehet telepíteni, mert a library csomagok között van egy jó pár Gnome-os könyvtár. (A függőségeket viszont nem tudja automatikusan feloldani a Slackware, úgyhogy ha valami nincs rendben, akkor konfigurálhatsz reggelig.) Arra nem sikerült rájönnöm, hogy miért az előbbire esett a választás, mert nekem speciel tíz perc alatt sikerült úgy megutálnom, hogy menekültem vissza a bash parancssorba. Nemtom, engem egyszerűen taszít az egész. Tisztára olyan, mint a Winfos. Még a hangeffektek is olyanok. Én a Gnome-ban sokkal jobban érzem magam, mert az sokkal rugalmasabb és otthonosabb. Egyébként az Xfce is nagyon tuti, azt is sokáig használtam. (Erőforrásigényben egyébként simán lekörözi az előbbi kettőt.) Lehet, hogy vissza is fogok rá térni. Viszont a Debiannak az Xfce változata, az elég szar, úgyhogy amíg Debiant használok, addig felejtős a dolog. Végül is most a Debiant telepítettem vissza a gépemre. Nekem ez a biztos pont., ahová vissza lehet térni, miután kudarcot vallottam egy másik disztróval. Közel sem annyira egyszerű és moduláris (vagyis "Unix-like") a szerkezete, mint a Slackware-nek, de legalább működik. Szerintem az összes többi fellelhető disztrónál megbízhatóbb és stabilabb ez a rendszer. Ezt azért mondom, mert pl az Ubuntunak a legújabb változata olyan szinten lefagyott a gépemen, hogy még a Bios képernyő sem jelent meg, amikor rebootoltam, hanem a villogó caps lock lámpa volt az egyetlen életjel, amit a gép mutatott. Na, jó, mondjuk, néhány újratelepítés után sikerült elérnem, hogy csak a progress csík feltöltődése után fagyjon le. Azért ez is haladás. Legalább meg tudtam nyomni az F12-t, hogy berakjam a Debian telepítőmet, és újrahúzzam a rendszert. Mondanom sem kell, a Debiannal ilyesmit nem tudnék tudnék képzelni. Olyan se volt még, hogy egy alkalmazás lefagyjon, nemhogy az egész oprendszer, vagy akár a munkakörnyezet. Na, jó, egyszer a Firefox meghalt, miközben videóztam a YouTube-on. De ez szerintem a fos videokártyámnak a hibája. Még a Vistában is gyakran elsötétült néhány másodpercre a képernyő, amikor fullscreenre raktam a YouTube-ot, pedig ott telepítve volt az összes ATI szoftver, amit adtak a géphez. De szerintem egyébként az Ubuntu is minden elismerésre méltó rendszer, szóval én azt nem akarom fikázni! Irodai munkaállomásokra és otthoni PC-re, vagy laptopra mindenképpen a legjobb választásnak tartom, mert rendkívül egyszerű kezelni. Az Ubuntuval szerintem még a nagymamám is simán boldogulna. Sokkal barátságosabb, mint a Winfos. Az én esetem, az valószínűleg nagyon ritka lehet, mert a fórumokon sehol sem találtam ehhez hasonlót.
Nagygépen viszont nem biztos, hogy jobb (gyorsabb, stabilabb), mint az őse. Szóval a Debian az igazi heavy duty operációs rendszer, nem pedig a Red Hat, vagy mittudomén. (A kételkedők esetleg rágúglizhatnak az RPM-el kapcsolatos különböző kritikákra, hogy megbizonyosodjanak ezen állításom igazságtartalmában.) Az Ubuntunál valószínűleg a felhasználóbarátság és a könnyű kezelhetőség egy kicsit rámegy a hatékonyság rovására. De egyébként a Debianhoz sem kell egyáltalán annyira leet gyereknek lenni, mint ahogy azt olyan sokan elképzelik. Minimális parancssori ismeretekkel bármilyen munkára rábírható ez a rendszer. Szóval szerintem ez el van túlozva, ez a nagy Debiantól való félelem. Az összes piszkos munkát a csomagkezelő, meg az APT végzi el. A desktop telepítésben pedig alapból benne van az Ubuntu közösségben is méltán népszerű Synaptic. Igazság szerint az van, hogy a Debian Csomagkezelő Rendszerről (DPKG) szerintem semmilyen tekintélyes szakértő nem merné azt állítani, hogy ennél létezik faszább megoldás Linux környezetben. Csak abban az esetben, hogyha elég vastagon megkenjük az illetőt. De ennek a folyamatnak a törvényszerűségeit az MS-DOS színrelépése óta már nagyon jól ismerjük. Az Ubuntu tervezői viszont tisztában voltak a tényekkel, úgyhogy egy az egyben importálták a Debianos megoldást. Ezt például onnan lehet tudni, hogy az Ubuntu csomagoknak is 'deb' kiterjesztése van.
Egy szó, mint száz, a Debiantól csak akkor érdemes eltérni, ha nagyon úttörő arc vagy, és persze, nincs vesztenivalód.
A Slackware-el kapcsolatban még érdekesnek találom megemlíteni, hogy a "slack" szó konkrétan a "Church of the Subgenius" nevű szatírikus viccvallás legjelentősebb fogalma. Azért szerepel a distro nevében, mert a fejlesztője (Patrick J. Volkerding) tagja az ennek egyháznak. Nagyjából az üdvözülést és a transzcendenciát parodizálja ez a szó. Tehát minél több egy ember életében a slack, annál boldogabb és üdvözültebb az illető ember.
Jövő héten megyek vizsgázni vállalati fasszopástanból. Ez nagyon vidám dolog, mert összesen kétszer voltam benn gyakorlaton. Az órák többségéről tehát hiányoztam, mivel csak kéthetente volt. Asszem, előadáson is kétszer voltam. Nem mintha túlságosan hedonista módon töltöttem volna el ezeket a másfél órákat. Sőt, általában be is mentem a suliba, mert anyámmal nem volt kedvem ezen meccselni. Aztán leültem a hallban és olvastam valamelyik tankönyvemet. Na, mindegy. Elég az hozzá, hogy ma észrevettem a Neptunban, hogy megvan az aláírásom, úgyhogy jó.
És valóban. Tényleg ez a leginkább user-unfriendly distro, legalábbis az ismertebbek közül biztosan. Mindenesetre az az előnye biztosan megvan, hogy a egycédés telepítés után rögtön tíz évet fiatalodik az ember. A rendszer legfőbb működési alapelvei ugyanis nem sokat változtak a 90-es évek óta. Én először csak az első CD-t töltöttem le és arról telepítettem - amikor kérte a következő cédét, akkor azt az opciót választottam, hogy fejezze be a telepítést. Gondoltam, majd a netről letöltöm a többi cuccot. Ez végül is nem így történt, de aztán megtaláltam a módját. Az első CD-re egyébként minden szart ráraktak a különböző mágnesszalagolvasó driverektől kezdve (Nem viccelek!) egészen az IBM saját fejlesztésű fáljrendszeréig (JFS), amit szerintem a cég telephelyein kívül az égvilágon sehol sem használnak. De lehet, hogy tévedek. Meg mondjuk, az is való igaz, hogy a kazettákat a mai napig is használják mainframe környezetben archiválásra, mivel kurva olcsók, és hatalmas kapacitásuk van. Ettől függetlenül kurvára nem tartom logikusnak, hogy ilyesmivel töltsék meg az első CD-t, mert szerintem ahol mainframe van, ott leginkább hálózatról telepítenek, és nem CD-ről. Na, jó, mondjuk egy ilyen kazetta-driver valószínűleg nem valami hatalmas méretű, úgyhogy valószínűleg nem emiatt spórolták le róla az X-servert...
Na, most lelőttem a poént. X-servernek ugyanis híre-hamva sincs az első CD-n. Minek is az, ugyebár?! Végül is a parancssoros idők voltak a szép idők, ahogy azt minden ősveterán vadnyugati rendszergazda mondaná... Na, jó, a másodikon egyébként rajta van, jó sok programmal és öt különböző munkakörnyezettel együtt, és ezek között ott van az Xfce is, ami ugyebár nagyon zsír... Lenne, ha rendesen működne. Nem volt hajlandó ugyanis 800*600-nál nagyobb felbontással futni (kiválasztani se lehetett a lehetőségek közül), a terminálablak pedig alapból meghalt, amikor megnyitottam. Totál szét volt esve grafikailag, mint a régi gépeknek a képernyője, amikor túl nagy felbontást próbált ráerőltetni az ember. Tulajdonképpen tehát a kilépésen kívül semmilyen műveletet nem lehetett vele végezni. De többi környezet egyébként rendesen működött, azokat is leteszteltem. Az egyikük, a TWM (Tab Window Manager), az ilyen igazi nyolcvanasévekbeli Unix-os feelinget adott a gépnek.
A KDE, az a harmadik CD-n van. Gnome, az nincs. Bár valószínűleg lehet telepíteni, mert a library csomagok között van egy jó pár Gnome-os könyvtár. (A függőségeket viszont nem tudja automatikusan feloldani a Slackware, úgyhogy ha valami nincs rendben, akkor konfigurálhatsz reggelig.) Arra nem sikerült rájönnöm, hogy miért az előbbire esett a választás, mert nekem speciel tíz perc alatt sikerült úgy megutálnom, hogy menekültem vissza a bash parancssorba. Nemtom, engem egyszerűen taszít az egész. Tisztára olyan, mint a Winfos. Még a hangeffektek is olyanok. Én a Gnome-ban sokkal jobban érzem magam, mert az sokkal rugalmasabb és otthonosabb. Egyébként az Xfce is nagyon tuti, azt is sokáig használtam. (Erőforrásigényben egyébként simán lekörözi az előbbi kettőt.) Lehet, hogy vissza is fogok rá térni. Viszont a Debiannak az Xfce változata, az elég szar, úgyhogy amíg Debiant használok, addig felejtős a dolog. Végül is most a Debiant telepítettem vissza a gépemre. Nekem ez a biztos pont., ahová vissza lehet térni, miután kudarcot vallottam egy másik disztróval. Közel sem annyira egyszerű és moduláris (vagyis "Unix-like") a szerkezete, mint a Slackware-nek, de legalább működik. Szerintem az összes többi fellelhető disztrónál megbízhatóbb és stabilabb ez a rendszer. Ezt azért mondom, mert pl az Ubuntunak a legújabb változata olyan szinten lefagyott a gépemen, hogy még a Bios képernyő sem jelent meg, amikor rebootoltam, hanem a villogó caps lock lámpa volt az egyetlen életjel, amit a gép mutatott. Na, jó, mondjuk, néhány újratelepítés után sikerült elérnem, hogy csak a progress csík feltöltődése után fagyjon le. Azért ez is haladás. Legalább meg tudtam nyomni az F12-t, hogy berakjam a Debian telepítőmet, és újrahúzzam a rendszert. Mondanom sem kell, a Debiannal ilyesmit nem tudnék tudnék képzelni. Olyan se volt még, hogy egy alkalmazás lefagyjon, nemhogy az egész oprendszer, vagy akár a munkakörnyezet. Na, jó, egyszer a Firefox meghalt, miközben videóztam a YouTube-on. De ez szerintem a fos videokártyámnak a hibája. Még a Vistában is gyakran elsötétült néhány másodpercre a képernyő, amikor fullscreenre raktam a YouTube-ot, pedig ott telepítve volt az összes ATI szoftver, amit adtak a géphez. De szerintem egyébként az Ubuntu is minden elismerésre méltó rendszer, szóval én azt nem akarom fikázni! Irodai munkaállomásokra és otthoni PC-re, vagy laptopra mindenképpen a legjobb választásnak tartom, mert rendkívül egyszerű kezelni. Az Ubuntuval szerintem még a nagymamám is simán boldogulna. Sokkal barátságosabb, mint a Winfos. Az én esetem, az valószínűleg nagyon ritka lehet, mert a fórumokon sehol sem találtam ehhez hasonlót.
Nagygépen viszont nem biztos, hogy jobb (gyorsabb, stabilabb), mint az őse. Szóval a Debian az igazi heavy duty operációs rendszer, nem pedig a Red Hat, vagy mittudomén. (A kételkedők esetleg rágúglizhatnak az RPM-el kapcsolatos különböző kritikákra, hogy megbizonyosodjanak ezen állításom igazságtartalmában.) Az Ubuntunál valószínűleg a felhasználóbarátság és a könnyű kezelhetőség egy kicsit rámegy a hatékonyság rovására. De egyébként a Debianhoz sem kell egyáltalán annyira leet gyereknek lenni, mint ahogy azt olyan sokan elképzelik. Minimális parancssori ismeretekkel bármilyen munkára rábírható ez a rendszer. Szóval szerintem ez el van túlozva, ez a nagy Debiantól való félelem. Az összes piszkos munkát a csomagkezelő, meg az APT végzi el. A desktop telepítésben pedig alapból benne van az Ubuntu közösségben is méltán népszerű Synaptic. Igazság szerint az van, hogy a Debian Csomagkezelő Rendszerről (DPKG) szerintem semmilyen tekintélyes szakértő nem merné azt állítani, hogy ennél létezik faszább megoldás Linux környezetben. Csak abban az esetben, hogyha elég vastagon megkenjük az illetőt. De ennek a folyamatnak a törvényszerűségeit az MS-DOS színrelépése óta már nagyon jól ismerjük. Az Ubuntu tervezői viszont tisztában voltak a tényekkel, úgyhogy egy az egyben importálták a Debianos megoldást. Ezt például onnan lehet tudni, hogy az Ubuntu csomagoknak is 'deb' kiterjesztése van.
Egy szó, mint száz, a Debiantól csak akkor érdemes eltérni, ha nagyon úttörő arc vagy, és persze, nincs vesztenivalód.
A Slackware-el kapcsolatban még érdekesnek találom megemlíteni, hogy a "slack" szó konkrétan a "Church of the Subgenius" nevű szatírikus viccvallás legjelentősebb fogalma. Azért szerepel a distro nevében, mert a fejlesztője (Patrick J. Volkerding) tagja az ennek egyháznak. Nagyjából az üdvözülést és a transzcendenciát parodizálja ez a szó. Tehát minél több egy ember életében a slack, annál boldogabb és üdvözültebb az illető ember.
Jövő héten megyek vizsgázni vállalati fasszopástanból. Ez nagyon vidám dolog, mert összesen kétszer voltam benn gyakorlaton. Az órák többségéről tehát hiányoztam, mivel csak kéthetente volt. Asszem, előadáson is kétszer voltam. Nem mintha túlságosan hedonista módon töltöttem volna el ezeket a másfél órákat. Sőt, általában be is mentem a suliba, mert anyámmal nem volt kedvem ezen meccselni. Aztán leültem a hallban és olvastam valamelyik tankönyvemet. Na, mindegy. Elég az hozzá, hogy ma észrevettem a Neptunban, hogy megvan az aláírásom, úgyhogy jó.
No comments:
Post a Comment